Az áremelkedéskor a cégek elsősorban a saját áraikba próbálták beépíteni az energiaköltségeket, nem elsősorban hatékonyság javításán gondolkodtak. A cégek ezzel együtt tisztában vannak a kihívással és a fejlesztések szükségszerűségével, nyitottak is rá, de a források előteremtése problémás. A vállalati energia-fogyasztás csökkenése sokszor nagyrészt a termeléscsökkenés hatására következett be az elmúlt időszakban, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a cégeknek kevesebb forrásuk volt energiahatékonysági célokra. Akadnak ugyanakkor olyan energiakereskedő és -szolgáltató társaságok, amelyek akár finanszírozóként is képesek támogatni a cégek energiahatékonysági fejlesztéseit - hangzott el a Portfolio Energy Investment Forum vállalati energiahatékonysági panelbeszélgetésében.
A legfrissebb szabályozói módosítások 150 ezer forint körüli összeggel nulla közelébe rontják az ingyenes lakossági födémszigetelési üzletet a kivitelezők számára, ezért „az ingyenesség szinte biztosan megszűnik, de a kedvező árú konstrukciók valószínűleg megmaradnak” - fejtette ki meglátását Juhász Attila. Az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi tagozatának elnöke szerint a minőségi elvárások is lényegesen nagyobbak lesznek, „így a kókler kivitelezők, akik tömegesen nem megfelelő minőségben szolgáltatnak, ki fognak rostálódni”. A közlemény arra nem tér ki, amit a Portfolio szintén valószínűsített, miszerint a növekedhet az EKR-kötelezettek terhe, és így a megszerezhető Hitelesített Energia Megtakarítások ára tovább emelkedhet, ez pedig a födémszigetelést végző kivitelezők profitját szintén felfelé hajthatja.
A Portfolio hétfői cikkében előrevetített, az ingyenes padlásszigetelési hullámot tovább erősítő bejelentés megérkezett: a csütörtök esti Magyar Közlönyben megjelent az Energiahivatal rendeletmódosítása, pénteken pedig közleményben is összefoglalta a főbb változásokat. Ezek megerősítették a cikkünkben előre vetítetteket; és a részletekből az látszik, hogy a kivitelezők és az auditorok még egyértelműbb szabályokat kaptak, amelyek további lendületet adhatnak a lakosság számára térítésmentes padlásfödém szigetelési munkák elvégzéséhez.
A Portfolio piaci információi szerint az elmúlt hónapokban különös okból pörgött fel a vidéki Kádár-kocka házak födémszigetelési piaca. A jelenlegi szabályozói környezetben úgy lehet ingatlanonként 110-175 ezer forint tiszta haszna belőle a kivitelezőnek, hogy az ingatlan tulajdonosának ingyen leszigetelik a padlását, ami után 20-30%-kal eshet a gázszámlája. Az egyszerű és gyors padlásszigetelési üzlet lehet az egyik fontos oka annak, hogy miért indult júliustól visszafogott érdeklődéssel a körülményesebb Otthonfelújítási Program, de mégsem várható, hogy elkaszálja a folyamatot a kormány. Sőt: információink szerint olyan lépésekre készül az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) módosításával, amelyekkel még jobban fellendíti a számára költségvetési kiadással nem, csak bevételekkel járó födémszigetelési folyamatot. Mindez a lakossági gázfogyasztás beszakadásával a rezsicsökkentést olcsóbbá teszi, a vállalkozói visszaélések elkerülése érdekében pedig szigorítás is várható. Az energiahatékonyság módjairól és az EKR-ről is szó lesz a Portfolio október 10-i Energy Investment Forum konferenciáján, amelyről további részletek itt érhetők el.
Felmérést készítettem a legjobb eredményekkel rangsorolt ESG kötelezett vállalatok körében, és ennek eredményei betekintést adnak a sikereikbe energiahatékonysági szempontból. Az élmezőnyben azok a cégek teljesítenek kiválóan, melyeknél a menedzsment és a technológia kapcsolata erősen szignifikáns. A Pareto-logikát alapul véve a kulcspontok megfelelő irányú (stratégiájú) változtatásával az arányosat meghaladó eredményt érhetünk el. Ezen gondolati láncra építve, miszerint a siker érdekében meg kell találni a kulcspontokat, megalkottam egy ESG szempontú energiahatékonysági stratégiai modellt.
Az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) keretében létrejövő hitelesített energiamegtakarítások (HEM) tőzsdei kereskedelmének elindulása úttörő vállalkozás Magyarországon, amely újabb lendületet adhat a hazai energiahatékonysági piac fejlődésének – többek között ezek hangzottak el a HEM-ek és piacaik szakmaközi tapasztalatai, új kereskedelmi lehetőségek címmel rendezett tegnapi konferencián.
Óriási az érdeklődés a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment 2024 című konferenciája iránt, amelyen várhatóan Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára is részt vesz. Az egésznapos szakmai rendezvény teltház közelében jár, már csak néhány szabad hely van, így érdemes sietni a regisztrációval, amelyet itt tud megtenni.
Nagy többséggel, 370 igen, 199 nem, és 46 tartózkodás mellett megszavazta kedden az Európai Parlament az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv felülvizsgálatát, így új szabályok lépnek életbe az épületek energiafogyasztása és kibocsátása terén. A jogszabály kihirdetéséhez még a tagállamokat tömörítő Tanács jóváhagyása is szükséges, de mivel a kereteket már leegyeztette a két uniós intézmény, így az formalitás. Az energiahatékonysági kérdésekről, illetve az EKR rendszerről is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, további részletek itt érhetők el.
Megjelent a kormány társadalmi egyeztetési felületén egy rövid energiaügyi minisztériumi rendelettervezet, amelyből az derült ki, hogy kis mértékben változnak az energiahatékonysági járulék megfizetésének szabályai. Az EKR rendszer lehetőségeiről, eredményeiről és a hitelesített energiamegtakarítások tőzsdei értékesítési lehetőségeiről is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján.
Új elemekkel bővítette az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer (EKR) katalógusát az Energiahivatal, így a splitklíma-berendezések fűtési célú alkalmazásával, a professzionális hűtőbútorok és sokkolóhűtők cseréjével, valamint az energiatakarékosabb tehergépjárművek alkalmazásával elérhető energiamegtakarítást is el lehet már számolni – derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) egy másik rendeletmódosítást is kiadott, amely nyomán egyszerűsödött a nagyfogyasztók által kötelezően telepítendő almérőkkel kapcsolatos szabályozás – mutatott rá a MEKH a közleményében.
A mindenkori energiapolitika hármas célrendszere - megfizethetőség, fenntarthatóság, ellátásbiztonság - rendkívüli kihívások elé állítja a szabályozókat - mondta el Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke a Portfolio Energy Investment Forumon. A jelenlegi kihívások lassan megoldódnak, de akadnak olyan egyéb kihívások, amelyek hosszú távon is velünk maradnak, amelyek kezelése érdekében számos területen kell megújítani a szabályozást - fogalmazott a Hivatal elnöke
Három, energiahatékonysággal kapcsolatos saját rendeletét módosította a minap a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a hatóság.
Magyarország és Lengyelország vétója mellett, Lettország és Szlovákia tartózkodásával elfogadták ma az uniós tagállamok az energiahatékonysági irányelv módosított változatát, így az 20 nap múlva hatályba lép és a végső energiafelhasználás csökkentésével kapcsolatos szabályok minden tagállamra kötelezőek lesznek – derült ki a Tanács közleményéből és a kapcsolódó anyagokból, nyilatkozatokból. Magyarország arra hivatkozva szavazott nemmel, igaz minősített többséggel a többiek leszavazták, hogy „az irányelv rendelkezései aránytalanul nagy gazdasági és társadalmi terhet ró majd Magyarországra, a célok nem hajthatók végre költséghatékonyan; ezért a javaslat túllépi azokat a határokat, amelyeket felelősséggel vállalhatunk.”
Egész éjjel tartó tárgyalások után pénteken reggelre megszületett az ideiglenes politikai megállapodás az uniós energiahatékonysági irányelv módosításáról, benne a végső energiafelhasználás visszafogásának mértékéről és arról, hogy rengeteg középületben kötelező lesz energiahatékonysági felújításokat végrehajtani - derült ki a tagállamokat tömörítő uniós Tanács és a társjogalkotó Európai Parlament közleményeiből. A javaslatot eredetileg megfogalmazó Európai Bizottság üdvözölte a fontos megállapodást.
Lazított a fűtési és légkondicionáló rendszerek, illetve bizonyos épületek energetikai felülvizsgálati szabályain a kormány a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent rendelet alapján.
Frissítette a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal az EKR-katalógust, amelynek nyomán 14 új energiahatékonysági intézkedés típus került bevezetésre, és szélesedett egyes intézkedéstípusok alkalmazási köre is – közölte a MEKH.
A súlyos mértékű légszennyezettség kezeléséhez is nélkülözhetetlen az elektrifikáció.
Itt van, amit tudni lehet.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Olajraktárt ért támadás az éjjel.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?